VI. Nemzetközi Ténéré Találkozó Pusztaszer

Helyszín:

Pusztaszer, Németh vendégház (N46 33.573 E19 59.231) web
Elhelyezés: 3 db 3 ágyas és 1 db ötágyas szoba, mindegyik külön vizesblokkal: 3eFt/fő/nap. 
    (ha megtöltjük teljesen, akkor csak 2eFt!!!) 
sátor: 1eFt/éj

Opcionális részek:
    PapZolis' vacsora
    kacsa/liba zsíros kenyér, hagyma, tea   : 500
    húsos szalonna,füstölt kolbász,házi tepertő,körözött túró,paprika,paradicsom,hagyma, tea     :1000
    Csapolt zsombói kézműves árpalé! (30 vagy 50 lityi)
    
Programok:
    péntek: este vacsora, ismerkedés
    szombat:    reggeli
    A:  laza aszfaltos nézelődés pár látnivalóval és Shevi vezetésével:
        Mártély-Szeged-Mórahalom-Bugac-Kmét(EBÉD)-Lakitelek-Csongrád-Pusztaszer
    B:    "kis..." homokolás a környéken. A soltvadkerti fagyizó mindenképpen    útba fog esni valahogy... 
        Esetleg ebéd az Abonyi csárdában.
    Este vacsora, meglepi rétes, csapolt árpalé, ereszdelahajamat
    
    vasnap:    reggeli, húzás haza.

 

A találkozó előtt a Sztív által Erdély csodálatos vidékén vezetett túrán vettünk részt.(többek között a Retyezáton)

Azt hiszem az ott készült felvételek elmondanak mindent: 

Videót Joci mesternek köszönhetjük! :-)

Élménybeszámolót Takitól kaptunk:

......nem untatnálak a szervezésbeli bonyodalmakkal, a lényeg: idén végül négy napossá hízott ez a meghívásos rendezvény.

Kedd - inkább csak este...

Így esett, hogy az első napról lecsúsztam - inkább utánuk rongyolok, gondoltam. Már a munkahelyre felpakolt motorral érkeztem. Meló után érdekes látvány lehetett (volna, ha rajtam kívül más is dolgozott volna...), amikor a parkolóban átöltöztem motoros gúnyába (na, jó - ketten megtapsoltak...) :)

Aztán irány a határ.

Temesvárt vettem irányba... a határt átlépve még egyszer felhívtam a kedvesem... és közbe megkaptam a csapattársak által beígért SMS-t is (mindjárt 3-at..), hogy hol tartózkodnak. Hát nem mondom, hogy értettem... "Resicán vagyunk Valiugnak tartunk, majd küldünk részleteket"

Beütöttem a GPS-be, hogy Valiugn, kiírta, hogy 50 km... Klasz, akkor mindjárt ott vagyok. Vigyorogtam... aztán kb. egy óra múlva még mindig sehol semmi. Megnéztem a térképen - még kb. 100 km. Szépen vagyunk. Na, mindegy. Mivel a legrövidebb útra volt állítva a tervezési mód, így néhol még offroadoltam is. Jó ez a Garmin, tudja mi kell a magyarnak. De azért autózás előtt majd ne felejtsem letiltani a földutakat!

Végül kicsit 5 óra után értem Valiug-ra. Letelepedtem a legforgalmasabb helyre: a község közepén lévő körforgalomhoz. Itt mindenkinek el kell mennie - gondoltam. Megettem a vacsimat, majd a helyi fiatalokat szórakoztattam... és végül csak beesett egy XT600. De ezt egy magyarul nem tudó emberke vezette. Hosszas kezeslábas angolsággal elbeszélgettünk. Kiderült, hogy gőze sincs, hogy mi az a tenere trip, de ha az 50-50%-ban off- és onroad, akkor nem is izgatja. Nagy nehezen közösen kiderítettük, hogy merre van a közelbe szállás lehetőség és elment... próbált elcsábítani, de mondtam neki, hogy én itt várom a többi motorost... De meddig? - kérdi. Hát, amíg ide nem érnek.

És vártam

vártam...

Közbe próbáltam mindenkit elérni, akinek tudtam a számát, de egyik se volt kapcsolható. Majd egyszer csak Mistrál száma kicsörgött. Rövid egyeztetés - mindjárt ott vagyunk, várj!

Vártam...

Újabb SMS: tartasd nyitva a boltot, éhesek vagyunk! ;)

Tartottam.

Aztán megjelent egy hadsereg.

Te, ezek annyian voltak, mint az oroszok... csak jöttek, jöttek, jöttek és jöttek... Legalább 30 motor. Kezelhetetlen mennyiség.

Csók Laci Betája meg is szeppent a sok nagy enduró között és magaalá engedte az olajat... Kicsit jobban szemügyre véve nem csak maga alá, hanem maga főké is. Azt mondja, már a hegy tetején észrevette, hogy csöpög, de még legurult vele... Ami nem is lett volna baj, de elfelejtette leállítani a motort... szóval szabályosan folyt belőle az olaj. Ebből baj lesz - nagyon rondán nézett ki.

Lacival elmentünk szállás helyet keresni, mert azt mondanom se kell, hogy a csapat persze, hogy elveszítette Sztívet, aki tudta volna, hogy mi hol és mennyi... És közbe kezdett sötétedni.

Egy helyi magyar segített a jó hely kiválasztásába. Tisztás, patak, tehénszar - ideális. Persze a hegy túloldalán. DrLaci Betáját felvontattuk a hegyre, majd le... - reggel több időnk lesz foglalkozni vele.

Közbe Sztiv is megkerült, de Gerkét még ők se találták.

Sátorverés, dumaparti... alvás.

 

Szerda

Reggel mindenki arra ébredt, hogy fenn van. Ez van akinél spontán öngyulladásként érkezett és volt, akit úgy kellett kirobbantani a sátrából.

Szépen sütött a nap, száradtak a sátrak.

Ilyen szép időben szinte kedve szottyan az ember Betát szerelni, még szerencse, hogy Csók doktor épp hozott egyet. És mivel még az olaj is csepegett belőle és a tulajnak kedve se volt haza tolni, így többen is úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk itt orvosolni a dolgot. Persze ehhez nem árt látni, hogy mi a gond. Úgy, hogy nagy lendülettel neki estünk leszedni a Beta idomzatát, ülését, tankját... Mire doktorunk felkelt, már csak a csupasz motort láthatta... Nem találtunk semmi törést, repedést. A tömítések is jóknak tűntek. Le kéne mosni és megjáratni, hogy lássuk, hogy ereszti az olajat... De szerencsére észrevettük, hogy az egyik gumicső el van repedve - nem nagyon, de kicsit... és jééé - épp az olajtartályból (ami esetünkbe a váznyak) ered. Ő lesz a bűnös. Kicsit átmozgatva látszott, hogy ha levágjuk a kinyílt részt, akkor is még kellően hosszú lesz, hogy rá tudjuk húzni a hengerfejből kiálló pöcsre. Ezt tettük. Persze nem volt egyszerű, de mi ügyesek vagyunk.

Indítás előtt pótoltuk a hiányzó olajmennyiséget, ez kb. 3/4 liter körül volt - ami nem is olyan rossz, hiszen majdnem 2 liter kell a kis gépbe... Szóval remélhetőleg megúsztuk a dolgot - főleg úgy, hogy a folyás a legfelső ponton történt.

Tölt, indít - az élet szép, a motor is szépen jár... csak kicsit büdös a ráégett olajtól.

Közben szépen elkészült a társaság is a csomagolással.

Szedjük össze Gerkét és tankoljunk is közbe - jött az utáz.

Indulunk - szépen sorba. Én valahogy a végére maradtam. Kényelmesen döntögettem a kanyarokba, amikor is elakadás jelző és kisebb tumultus állta az utamat... Ismét a Beta körül tömörül a banda. Mivel túl sokan voltunk, hozzá se fértünk - menjen a tömeg tankolni, majd megoldjuk valahogy... Maradtunk vagy 10-en. A Beta lecsupaszítása már csukott szemmel is ment volna... Újra ugyanaz a gumicső - ketté hasadt az alja. Na - ezt már nem éri meg visszavágni, el van öregedve és a hossza is kezd karcsú lenni. Ekkor megakadt valakinek a levett tank szellőző csövén... nem rossz. Kicsit szűkebb, de talán rá tudjuk tenni. Ügyesek voltunk és még gyorsak is.

Húztunk a többiek után - szép tempóban szép utakon... mintha smirdlipapíron motorozott volna az ember. Tökéletes tapadás, tökéletes ívek. Pikk-pakk utolértük a benzinkúton tömörülő társaságot.

Kicsit felgyorsítandó a folyamatot átvettem a benzinkutas szerepét, nem egyesével fizettünk, hanem tankolás után göngyöltük az összeget. Nagyon hamar meglettünk.

Közbe jött a hír: Gerke Husabergje beadta az unalmast. Nincs szikra. Mentést szerveztek neki - és már mentünk is tovább. Irány Retyezát.

Ismét kellemes szerpentinek jöttek - lendületünket egyszer (39 km után) feltűnő benzinkút törte meg, amit senki nem értette, hogy milyen oknál fogva, de megálltunk tankolni... ??? Ezt a helyzetet Csók doki kihasználta és elment lemosni a bűzlő Betát - amíg a többiek tankolnak... - mondta. Aztán vissza tolta a gyújtás szétázás után nem induló motort, amit a rutinos öreg rókát a kompresszorral ízibe indíthatóvá varázsoltak. Majd tankolt is egyet ...

És alapvetően mi csak néztünk... he?

Aztán elindultunk - az éjlszakai szállás felé. Ez egy kis faluba volt, aminek a leágazását keresve egyszer oly hirtelen állt meg a banda, hogy engem épp ásítás közben ért a meglepi. Szalonoztam is egyet a hátulja közt - még jó, hogy nem álltak túl sűrűn. A mögöttünk jövő kisbusz is nyikorgott, majd bátortalanul dudált is egyet - de azért 30+ motorral nem kötekszünk...

Meg lett a régi épület, lekaszált udvar - csak minket várt. De mivel még nem volt túl késő és árnyékot se nagyon láttunk, így úgy döntöttünk, hogy megyünk még egy kicsit és Retyezáthoz közelebb keresünk tábor helyet.

Egy boltnál álltunk hosszan - kicsit zúgolódott a külföldi banda, hogy a Trip videók alapján ők ennél több terepre számítottak... És jéééé - tényleg. Még egy métert se mentünk terepen. Fel se tűnt.

Beszéltünk Sztivvel - találtunk a közelbe egy hegyre vivő jelzett utat - nézzük meg, max. visszajövünk - az időbe belefér.

Ez lett..

Kellemes murvás hegy úton mentünk felfelé. Elől Taki, utána Skalp és aztán egyre jobban lemaradozva a többiek. Hihetetlen nagy port kavartunk még szép, hogy elmaradoznak. Skalppal egész jól haladtunk. Az éppen kidolgozott murvás út egy toronynál ért végett. Innen kevésbé széles, de még mindig kellemes út vitt tovább, majd a hegynek neki fordulva az is egyre szarabb lett. Megjelentek a víz mosások, a nyomvályúk... Egy kalyibához érve ez is megszűnt. Már csak akkor látszott, hogy merre vitt az út - valaha - ha nagyon nézte az ember... Egyre szűkebb, egyre meredekebb. Néhol már az egyes is túl gyors volt - kuplungozni kellett. Aztán megjelentek az úton álló tócsát dagonyaként használó vaddisznó csapások, az első keresztbe dőlt fa... - mennyei érzés. Megérkeztünk... ezt már szeretjük.

Az első nagyobb keresztbe dőlt fa alatt még átszenvedtünk az AT-t, de aztán reménytelen famennyiség állta az utunkat és a madarak csivitelését sem akarta egy utánunk tartó motor hangja se megzavarni. Menjünk vissza... - döntöttünk.

Mentünk.

Sokat.

És szépen sorba találkoztunk a bandánk kidőlt, vagy csak kidőléstől tartó tagjaival - többen örültek, hogy visszafordultunk... - na, akkor ennyit arról, hogy terepezni szeretnének... egy frászt szeretnének. A sérültek, eltörtek helyrepofozását követően már semmi se állhatta utunkat - irány a megbízható fekete kígyó! Meg se álltunk a Retyezáti nagy elágazásig, ahol kisebb vita kerekedett, hogy a víztározó megkerülhető-e vagy semmi.

Ne vitázzunk, nézzük meg! És Jocival már száguldottunk is a tározó meredek partján kígyózó murvás úton... Mondom száguldottunk... - de komolyan. Aztán az egyik kanyarnál láthatóvá vált az alattunk tátongó 100m-ekbe mérhető szakadék. Jajjjj - ezt kár volt észre venni... :)

Joci az egyik kanyarba megállt videózni - én mentem tovább, hiszen jöttek a többiek, nem akartam port nyelni. ;)

És az amúgy is kalandos murvás út egyre vadregényesebbre vette a figurát. A végén leomló szilafal állta az utunkat - persze látszott, hogy a helybeliek már egy gyalog ösvényt vágtak rajta... A gyalogos nem keskenyebb a motorosnál ugye?

Hát persze, hogy nem lassítottam. Pattogtam a sziklákon, mint éticsiga a forró olajon... Meglepően könnyedén túljutottam rajta - az út újra kiszélesedett, tovább... Most a másik oldal van leszakadva - alig félméteres perem... ajajjajjj... de a lendület nagyúr. Aztán egy újabb szikla omlás - mi lesz itt? Hogy fog itt eljönni az AT?

Megállok. Megnézem a GPS-t... jelzi az utat, amelyen jöttünk, de ahol állok, ott már csak ritkán szaggatott vonallal próbálja az autósok tudtára adni, hogy itt illik gyalogolni... és kb. 500m után nincs tovább. Legalábbis a GPS szerint. Most nézzük meg? Leállítom a motort. Néma csend és hullaszag. Nem jött senki utánam... akkor meg minek erőlködök.

Szépen visszafordultam - lepattogtam, jeleztem, hogy zsákutca és gooo - vissza a kereszteződéshez.

Szép tempóba mentem, de figyeltem rá, hogy még jöhetnek szembe a csapatból - jöttek is... Aztán már nem... Ekkor tűnt fel a tükrömbe egy KTM... Ohhhoohóóó... tudunk mi gyorsabban is menni. Mentünk... gyorsan. Persze azért még a biztonságos határon belül - néha. Csak kétszer koppant le a haspáncél egy-egy nagyobb ugratásnál.

A kereszteződésben gratuláltunk egymásnak - hogy mi milyen ügyesek vagyunk... Ugye?

Nem is érti senki, hogy Joci, hogy a pikulába került mögénk a célba kb. 20 másodperc múlva...?? Lehet, hogy ő még ügyesebb? ;)

Közbe Laci báék már megtalálták a sátorhelyet - mentünk, vertünk.

Sütöttünk mícset, beszélgettünk jókat... ej be jó vót...

Elaludtam...

 

Csütörtök

Ismét arra ébredtünk, hogy fenn vagyunk... és tényleg fenn voltunk.

Kiderült, hogy a tisztás árnyékosabb oldalán állítottuk fel a sátrakat, így a hajnali pára eltüntetése végett áthordtuk őket az 50-60 m-re lévő másik végébe, amelyet teljes erejéből ért a nap. Ott gőzölögtek szépen sorba... Amíg a sátrak száradtak, addig a vezetőség átgondolta a mai napra esetékes útvonalat és úgy döntöttek, hogy a tervbe vett dunai vaskapu megnézése helyett inkább Vajdahunyad, Déva irányába fordítják a motorokat, így az utolsó napra majd kevesebb aszfalt jut, hiszen ez már hazafelé van...

A pakolás után szakaszosan elindultunk, cél: egy bolt, majd egy benzinkút.

Mivel Skalp képbe volt - tájékozódásilag, így utána eredtem (vagy ő jött utánam? - ajj... de rég volt ez már...) Az első boltnál vettünk reggelire jégkrémet és BIG-szeletet (olyan mint a Balaton szelet). Majd tovább tankolni. Az első útba eső kút zárva, a következő nyitva... lehet kártyával is fizetni. Ezt tettük. A velünk tartó pár emberből az egyik (talán német?) motornak a hátsó kerekéből egy tekintélyes vasdrót állt ki.

Defekt szerelés... hosszan...

Mire befejeztünk, megérkeztek a többiek is, akik egy kis kitérőt tettek és már meg is tankoltak. Szuper - irány Vajdahunyad!

Kellemes szerpentinek jöttek, szép kilátást nyílt a csupasz hegyekről... sajnos a kilátással azt is láttuk, ahogy mellettünk kígyózik egy-két aszfalt mentes út. De ennyi motort kész bűn lenne levinni a porba... Döntögettünk, kanyarogtunk... haladtunk.... Az adrenalinhoz szokott motorosok kezdtek elaludni.

Vajdahunyadon épp filmet forgattak, így a várat csak kívülről láttuk. Menjünk a Teleki tóhoz és keressünk sátorhelyet, oszt majd onnan megyünk szerte-szana terepezni - már akinek lesz hozzá kedve.

A tavat körbeölelő helyek tetején csábító tornyok és egy emlékmű állt. Ha már ott jártunk és terepre vágytunk, akkor az emlékművet vettük célba - onnan jobb a kilátás. Fent derült ki, hogy egy-két ember megint elveszett. Amíg őket vártunk, beszélgettünk, nézelődtünk... Megjöttek. Mentünk.

Kicsit az élre pofátlankodtam és a GPS szerint burkolatlannak jelzett út irányába vezettem a bandát. Ez kiderült, hogy az eredeti tervvel teljesen megegyezve, végig a tó partján vezetett. Sok helyen megálltunk érdeklődni sátor-, fürdőhely iránt. Lassan haladtunk...

Ekkor gondoltam úgy, hogy már elég sokat aszfaltoztam a héten - ha komolyan vesszük, hogy vasárnap (3 nap múlva) indulunk Albániába (végig aszfalton), akkor szerintem ezt itt abba kell hagyni, vagy lemondom az albán túrát. Beszéltem Jocival, hogy mi lenne, ha ízibe levállnánk és haza jönnénk? Így lenne egy plusz napunk pihenni a túra előtt...

Jocinak kifejezetten tettszett az 5let - épp mondani akarta... ;)

Ok - beszéltünk Sztivvel, aki nem vette zokon, legalább kisebb lesz a banda. Ezt a beszélgetést hallva Skalp is jelezte, hogy szívesen jön (ő is jön albánba, neki is kell a pihenés), de csak ha nem lesz durva a terep... Ok.

Elindultam Skalppal. Lassan mentünk, hogy Joci időbe utol tudjon érni...

Az első kereszteződésnél bevártunk... De Joci se egyedül érkezett. Jött még SzAttis és Mati is. Így esett, hogy 5 főre duzzadva mentünk tovább. Az első pár kilométert keskeny, kellemes aszfalton tettük meg, majd murván folytattuk. A murva szokásához híven egyre keskenyebb lett, majd egy falu végén átment hegyi ösvénybe. Kellemes meredéllyel, kellemes sziklákkal... Felérve azonnal elő kaptam a kamerát, itt akció lesz! De nem lett... mindenki szépen vett az akadályt. Csak SzAttis fullasztotta le rosszkor az XT660Z-t, sajnos a dőlés következtében a hűtőventilátora belekattogott valamibe és az egyik bukócsöve is fellazult. Próbáltuk ott helybe orvosolni, a ventilátorból végül sikerült a kattogást száműzni, a bukócsövet majd később...

Nagyon szép helyre vitt ez az út. Kellemes felvidéki táj, jó idő... Rét, patak kilátás... Kell ennél több?

Hát persze, így egyszer-kétszer letértünk a kitaposott útról. Ezek a kitérők mindig zsákutcába végződtek, de azért élveztünk. ;)

Volt egy nagyon durva meredélyen való leereszkedésünk is, remegtek a lábak rendesen. De azért büszkék is voltunk magunkra - túléltük.

A végén Skalp vezetésével aszfaltra kényszerültünk, kezdett sötétedni. Lipován keltünk át a Maroson és Paulisnál váltunk el Skalptól.

Az én Tenerém 100 felett nagyon darabossá vált, de a otthon ígérete elég volt ahhoz, hogy agresszív kismalaccá váljak. Hasítottam a forgalmat, mint kés a vajat... Joci vette fel a ritmust. Az az igazság, hogy ha elvétjük valahol, ha rossz ütembe kezdjük vagy fejezzük be, akkor tuti a leszakadás. De a két motor nagyon szépen dolgozott együtt. Joci kihasználva a Transalp robbanékonyságát a legtöbb - általam is már-már kétségesnek induló előzést - osonó pályán szépen befejezte az árnyékomba.

A sötétbe is jól jött az Transalp lámpájának a támogatása... egymás mellett haladva már-már láttunk is valamit.

Nagylakon tankoltunk, kicsit váruk a lemaradókat - valószínűleg ők is megálltak tankolni valahol... aztán a határon se kapkodtunk... de nem jöttek.

Mi mentünk. Makón elköszöntünk...

Még bőven éjfél előtt értem haza - és éjfélkörül már lefürödve, tisztán feküdtem a pihe-puha ágyba... ejjjjjj....

Jó volt, jó lett.

Köszönöm a szervezést!
Képek:
https://picasaweb.google.com/111246622922240284659/Erdely?authkey=Gv1sRgCMuRg6e6qeXS1wE

https://picasaweb.google.com/101430474702378805939/TRIPTeneresekRomaniaiImprovizaciojaPityuval

 

free counters