• Amikor nagy emberek találkoznak...

  • TÉNÉRÉ for ever!

  • Óvjuk, védjük a természetet!

  • Közös pihi.

  • Egy fárasztó nap után jól esik a pihenés...

  • Velünk biztos az út a csúcsra!

Évadnyitó tenerés gurulás
2010. április 24.

Élménybeszámoló

Mint minden évben, idén is nagy-nagy várakozás előzte meg a www.tenere.hu klub évadnyitó gurulását. Idén Kálmán barátunk vállalta fel az eszem-iszom vendéglátó szerepét taksonyi kis palotájában.
Mivel úgy döntöttünk, hogy kiesszük Kálmánt a vagyonából, ezért az ebéd elé egy kiadós kis terepezést terveztünk - étvágycsalogatónak. Táborfalván a benzinkútnál jött össze a több mint 20 motort számláló lelkes csapatunk. A déli régióból jövők már Kecskemét után bevállaltak egy 25 km-es kis terepezést - szoktatásnak.
Megérkezve a rajt helyére egy kicsit beszélgettünk, majd az előttünk álló feladatra koncentrálva, ízibe nyeregbe is pattantunk... A túravezetőnket követve nagyon hamar elértünk egy izgalmas kanyarokkal, hepehupákkal tarkított területre, ahol előbb felvezetéssel, majd később, akinek kedve volt hozzá, önállóan tett egy-egy kört. Közben kiderült, hogy a klubvezetőt elvesztettük. Gyors telefonálás és már is birtokunkban volt az infó: Sztiv érzékelve, hogy a makói csapat egy-két tagja nem kanyarodott le a földútra, visszament értük... persze már sehol sem lelte őket...
Még pár kör a placcon és máris egybe a csapat - hiába: dübörgésre gyűlik az éji vad...
Indulás tovább, hiszen a táv nagy része még előttünk.
A következő etap nagyon szép helyeken vitt át, szűk erdei utak, éles kanyarok, marasztaló homok. A szakasz végére azonban sajnálattal vettük tudomásul, hogy valami jóakarónknak köszönhetően 19 motornak leeresztett az egyik vagy a másik, sőt jó néhánynak mind a kettő kereke. A kezdeti elveszettség érzetünket felváltotta a "hanemcsináljukmegitthalunkéhen" érzés, és mindenki lelkesen(?) esett neki a motorjának.
Persze a pusztában nem olyan egyszerű defektet szerelni... De a tenerések a régi világvándorok hagyományához híven egy percig nem tököltek: emelő helyett kidőlt fára, összegyűjtött betondarabokra, vagy ha végkép nem találtak mást, akkor egy bukósisakra állították a motort és úgy kapták ki a kerekeket. Ennyi folt azonban senkinél nem volt - így az defektet megúszó (mindösszesen három) motor egyikét elugrasztottuk ipari mennyiségű folt beszerzésére.
Mire megérkeztek a foltok (Red sun rs4803 made in Kína), addigra a legtöbb kerék már ki volt szerelve és az ügyesebbek már a gumikat is lekapták... Ragasztás után a legnagyobb gondot a gumik felpumpálás okozta, mert a kis kézi pumpákat nem igazán ilyen igénybevételre tervezték, nem is beszélve a tenerésekről - akiket szintén nem ilyen igénybevételre méreteztek. J Szerencsére az elő bejárás defektjén okulva Kálmán elhozta a kis 12V-os kompresszorát - aminél most választásokat meghazudtoló sorok alakultak ki...
Sok szónak is egy a vége: kb. 3 órás kemény küzdelem után újra harckészen állt (legalábbis mi azt hittük) a csapat. Közben az ebédet egy pár órával arrébb toltuk.
Lóra magyar! Mentünk, száguldoztunk... hepe itt... hupa ott... pukli itt... pukli ott... Jé, a csapat egyik fele jobbra, a másik meg balra kanyarodik... Nem baj - a túravezető utánuk ered és a helyes irányba terelgeti az elkóborolt tehénkéket... Közben kiderül, hogy már az „újra indulásunk” sem volt tökéletes, mert az egyik motornak valószínűleg összerakás közben kicsíptük a belsőjét - újabb szerelés, várakozás...
Közben az elkóboroltak megérkeznek a lőtérbe található dombhoz, amit kellő óvatossággal és tisztelettel közelítünk meg, de itt legalább megint van időnk összevárni a csapatot. Az ebédből lett vacsora viszont már nagyon sürget, mert azért reggelivé nem szeretnénk avanzsálni... Útra.
Mély homok, nagy nyomvájuk - a dakarosok is erre húztak tavaly nyáron... megyünk, haladunk... Ilyen nincs - már legalább 10 km-t mentünk egy fogytába, gond nélkül... Kiérünk az aszfaltra, azon csapatunk egy kicsit, majd Dabast ismét terepen kerüljük ki és érkezünk meg a csatornapartra, a mára tervezett táv utolsó etapjára. Ekkor ismét csörög a telefon: a lemaradozók között volt a 3 defektmentesből az egyik... - csak nem úszta meg, szerelni kell, de nincs náluk folt... A túravezető (kisebb erőszak árán) aszfaltra vezényli a megéhezett, kimerült bandát és visszafordul a folttal. A defekt helyszíne előtt neki is betáncol a motor hátulja - az utolsó 3 km-t már nagyon lapos kerékkel teszi meg... Így a 3 megúszó máris 1-re redukálódik... és a defektek végső száma eléri a 29-t.
Hat óra után érünk be aszfalton Taksonyra (útközben Kálmán még szétfejel egy bizonytalankodó fácántyúkot és majdnem eltapos egy macskát is).
A forró estebéd kárpótol a pusztában eltöltött órákért, a hűvös üdítőkért már-már ölni tudnánk. Lassan mindenki megnyugszik. Egy bandakép, és ha nem álmosodtunk volna ennyire el, akkor biztos, hogy útba lennénk már hazafelé...
Jövőre – mit jövőre?? – holnap…

Mistrál képei:

 

 

free counters