július
22.
|
2010. július 22. - július 25.
csütörtök 00:00 - vasárnap 00:00 |
Élménybeszámoló
1. rész
Hát hölgyeim és uraim!
(Sárvári István tollából)
Némi vívódás után rávettem magam, hogy rögzítsem a Transylvania 3 trip eseményeit, már amire még emlékszem.
Az egész 2 éve kezdődött, akkor sajnos csak szombat estére tudtam érkezni Makóra, na akkor én azt mondtam magamban, hogy ha a fene- fenét eszik is úgy fogom intézni a dolgaimat, hogy a következő buliból ki ne maradjak. A tél még javában dübörgött, mikor Sztív barátunktól kaptam e- mailt és SMS-t ami felhívta figyelmemet e jeles dátumra és a hozzátartozó eseményre. Mondanom sem kell, hogy ettől kezdve, mivel már tudtam a pontos dátumot, nehezemre esett másra figyelni, de nagyon muszáj volt, ugyanis május-június hónapban érettségiztem, mint ahogy sokan mások is (hogy egy kicsit fényezzem magam).
Na de eljött az indulás ideje, találkozás Wohl Petivel és Pityuval egy KTM lovasával az Alsónémedi melletti OMW üza. kútnál. Köszönés, bemutatkozás, beszélgetés és láss csodát jön egy XT550 Zolival a hátán, mint utóbb kiderült a csapat leg öregebb motorja. Itt és most kérek elnézést azoktól akiknek nem emlékszem a nevére és hibázok ezen a téren. Zoli mondta, még vár egy kicsit, mert itt lett megbeszélve találkozó Kareszal, ok, várjunk együtt. Hamarosan be is futott, ismét köszönés, bemutatkozás, beszélgetés aztán indulás.
Iszonyú izgalmas utazás az 5-ös úton. valahol Szeged előtt tankolás, figyelem felhívás Karesznak, mintha lapítana a hátsó óvszere, és tényleg… Pumpálással egészen Makóig jó is volt ott jöhetett a szerelés, szerencsére lett segítség. Azért írom, hogy lett segítség, mert mikor a kempingbe érkeztünk komoly üdvrivalgás fogadott, ugyanis a házigazdáinkon kívül senki nem volt aki a magyar szót bírta volna. Ez annyit jelent, hogy a csapat külföldi tagjai (CH, B, A, D, SLO) már rég ott táboroztak, elmondások szerint volt aki már vasárnap megérkezett Svájcból és minket, az-az a Magyarokat ők fogadtak hát egy kicsit érdekes volt. Előkerültek a velcome drinkek mindenki, már aki szembe jött, meglett kínálva aztán vissza. kezdett oldódni a hangulat. Petivel és Pityuval elszaladtunk a tescoba némi kaja és üdítő beszerzése céljából, az üdítő számomra az aranyátok nevű komlódzsúz személyében testesült meg. Mire vissza értünk komoly létszámmal növekedett a csapat, számomra tök idegenek, na velük gyorsan meg kellet ismerkedni némi mézespálesz segítségével, és régi ismerősök akikkel szintén egy korty mézes volt az üdvözlés egyik formája. Mondom én, hogy oldódik a hangulat. Az est további része sörözéssel és beszélgetéssel telt, zömében a kemping fogadóépülete melletti asztaloknál.
Egész korán lefeküdtünk aludni, lehetett vagy hajnali 2-3 óra, ezzel együtt én viszonylag korán keltem, az elsők között, mert már nagyon mehetnékem volt. Az előző nap megvásárolt reggelinek valót gyorsan elpusztítottam, gyártottam egy kávét magamnak, fel hörpintettem, összepakoltam és már indulhatunk is. Na de még hiányzik néhány ember, meg is jelentek egy kivételével, Takács Zoltán alias Takiz, lenne valaki aki nem is meri Őt? na majd akkor most megismerik. De hát helybeli, tudja, hogy merre megyünk, neki az út eleje sétagalopp biztos utol ér és megleljük egymást.
Indulás a kempingből egészen Sztív lakásáig ott le lehetett adni a cipelni nem kívánt cuccokat. Itt jegyezném meg, hogy iszonyú nagyot hibáztam a tanktáska választásakor, de hát okos ember más kárán tanul, én meg a sajátomon… Néha szerettem volna szabadjára engedni a lóerőket, de az a kurva batyu mindig jelezte, hogy őt nem ezekre az utakra és ehhez a tempóhoz találták ki, tehát poroszkálásra ítéltem magam a tanktáskával, na de majd legközelebb… Az út első része minden izgalom és esemény nélkül történt, kivéve, hogy egyszer csak megjelent mellettem egy érdekes kinézetű DRZ, jééé, Taki Zoli is befutott, hurrá. Tehát teljes a csapat kivéve azokat akik már Makóról el sem indultak ilyen- olyan okból kifolyólag. Akiről tudok az egy nagyon csúnya (bocs) zöldre festett Tenere 600 azt hiszem a 63 éves gazdájával és egy szlovén srác Super Tenerevel, akinek valamilyen műszaki problémája adódott. Tehát már Romániában robogunk a pénzváltáson túl vagyunk, de még mindig az aszfalton koptatjuk a gumikat. Szegény Sztív mennyire unhatta az örökös kérdezősködést, hogy „mikor lesz már egy kis terep, mikor érünk valami normális útra” és ehhez hasonlók. Hát annak is eljött az ideje és nem is volt több kérdezősködés, szinte mindenki megelégedésére, és azért szinte, mert a csapat egyetlen hölgy tagjának nem igazán volt őszinte a mosolya. Igaz az csak a nap végére lett, de, hogy ne vágjak a dolgok elejébe a „sok- sok” aszfalt után végre bevetettük magunkat a Bihar hegységbe az általam már ismert, de nem megszokott murvás, de inkább sziklás utakra. Ugyan hosszú nem volt az út, de annál szebb helyekre kalauzolt el minket a Makói vezető csapat. Volt itt széles, már-már „kényelmes” túra út, fákkal benőtt erdei felmenő, kicsit saras erdész út, és minden egyes alkalommal elénk toppant egy panoráma ahol szívesen elidőzött bárki, de volt akinek a pihegésre kellett inkább koncentrálni nem pedig a tájra, pedig azt (legalábbis nekem) megunni nem lehet. Ismét az aszfaltos része következett a kirándulásnak ami agy kis faluban kezdődött, aminek a határában vártuk meg egymást, mert azért szét szakadozott a társaság, főleg a pornak köszönhetően. Nem kis érdeklődést keltett az egyre növekvő motoros csapat az egyik helybeli lakosnak aki a találkozás örömére előkerített agy flaska házi pálinkát és mintha régi jó cimborák lennénk kínálgatta termékét, én belekóstoltam, mert elég bátor embernek tartom magam és úgy vettem észre, hogy nem vagyok ezzel a bátorsággal egyedül. De összeállt a létszám és vége szakadt az ismerkedésnek.
Indulás után nem sokkal meg is álltunk, mert elénk ugrott egy vendéglő ahol mindenkin fente a fogát a micsre, vagy mitetei, ki, hogy ismer, na hát azt nem kaptunk, viszont egy elég tűrhetően elkészített sülttel a pocakban indultunk tovább. És fék. Szerintem harmadikig sem kapcsoltam és most a motorok szomját kellett oltani.
Na most már mindenki jóllakott kezdődhet a nap utolsó szakasza ismét az erdei utakon, de azért csak óvatosan a lendülettel, mert még egy egész kerek kis távolságot kell leküzdenünk a célig, amint az egyik megállónál mutatja Sztív, hogy azt a ferde csúcsot fogjuk megkerülni és irány fel a Nagy Biharra a kempingünkbe. Remélem senki nem várta el tőlem, hogy helyiség nevekre és időpontokra emlékezzek, mert ha igen, hát akkor most csalódni fog. Lényeg, hogy agy jó kis laza terep gyakorlat után ismét lakott település ahol már az estére tankoltunk sörök, vizek formájában mert innét már csak a szálláshelyünkön állunk meg. Illetve… Ha szeretnénk tábortűz körül beszélgetni fát azt vinni kell, mert a csúcson olyasmi nincs. Furcsállottam, hogy létezhet olyan hely Erdélyben ahol nincs fa?? És tényleg. Tehát az addig sem egyszerű út két harmadánál fa gyüjtés céljából kényszerpihenő aztán rohanás tovább, vagyis inkább bukdácsolás szikláról sziklára.
Azt hiszem a teljes út 15 km, tehát kb. 5 km választott el a táborhelytől, Stív tanácsára nem egyszerre indultunk fel és milyen jó, hogy hallgattunk rá. Volt aki egész komoly tempót motorozott fölfelé, volt aki csak úgy poroszkált, mert hát a kilátás már a felfelé vezető útról sem volt akármilyen. Hiába na, ez itt Erdély. Mikor már azt hittem, hogy fenn vagyunk a nagyon magason és innét a táborhely már csak sétagalopp azon a füves felmenőn, aha, Joci barátunk az utóhang a Transapal, mondta, hogy azért csak figyeljek oda mert lesz egy-két meglepi a fűben is és az „úton” is. Érdemes volt hallgatni rá. Közben azért tekingettünk lefelé az útra, mert a KTM Adventure Rallye nem nagyon akart közeledni. Na jó én elindultam fől, Joci le. Nem akarom fényezni magam, de komolyabb erőfeszítés nélkül szépen felballagtam, szerintem ez nagyban köszönhető a TKC 80- ak nak, na de nem volt mindenki ilyen vidám. Angie (bocs ha rosszul írom a nevét, majd a moderátor ki javítja) úgy gondolta, hogy inkább sétál, mert már eleget motorozott és valaki vigye már fel a motorját. Taki Zoli volt a lelkes vállalkozó, szerintem mert Ő volt a leg közelebb, aztán volt aki egy kicsit le feküdt pihenni mielőtt nekivágna a meredeknek, de én azt hiszem az nem volt szándékos, mert később fájlalta a vállát…
Szép lassan mindenki felért a tetőre, izé, illetve, hol is a KTM?
Gondolom sok-sok b…szogatás és cikizés átment átokba, mert azért az tény, hogy Pityu kapta az ívet rendesen a motorja miatt. Hogyaszongya: -ja kátém… és a szerviz kocsi mikor jön? –a pótalkatrészeket postán küldted magad után? és ehhez hasonlók. Na de mikor kiderült, hogy az osztrák csoda tényleg nem működik hibátlanul nem a b…sztatás ment, hanem valami megoldáson agyaltunk, mert úgy tűnt, hogy a töltés mint olyan, most éppen nincs és az akkumulátor lemerült. Akku cserélgetés a Transalpal, de erről kicsit később.
Mindenki a plafonon izé… a tetőn. Na itt volt az a pillanat amikor Angienek a mosolya nem volt őszinte. Megkínáltam a mézes pálinkából, mondván energy drink, ungarishe energy drink, elfogadta, de lehet, hogy csak udvariasságból, mert az est hátralévő részén nem láttam Őt. Kiderült, hogy nem is a Nagy Biharon vagyunk, mert az a szomszéd csúcs ahol az adótorony van. Nem baj itt is jó helyen vagyunk és majd holnap átlátogatunk az igazi csúcsra is.
Hipp-hopp házépítések, tűzrakás ilyen- olyan vacsorák elfogyasztása aztán sörözéses beszélgetés a tűz körül ami igen sokáig elhúzódott, Misi a harmadik XT660 gazdája kétszer is kibújt a sátorból pedig már határozott szándéka volt az alvás, de jó volt átbeszélni a nap eseményeit és az átélt élmények háttérbe szorították a fáradtságot. Na de azért el jött az az idő amikor a tüzifa elfogyott a téma is fogyatkozott szomjas sem volt már senki tehát irány aludni.
folytatjuk…
Folytatás…
A reggeli ébredés után, komolyabban szétnézve vettem észre, hogy milyen gyönyörű helyen vagyunk. Némi bámészkodás után cihelődés és többen átmotoroztunk az adótoronyhoz. Most látszott csak igazán, hogy tényleg a Bihar hegység tetején aludtunk, körbe szétnézve minden lejjebb van és mintha a megdermedt viharos óceán közepén egy szigeten állnánk… azt mindenkinek látni kell. Én csak bámészkodtam, Náfrádi Misi geocaching ládát keresett az egyik szlovén srác nézett rá nagy bután, hogy miért a sziklák között csúszik a földön mikor ilyen táj hever a lábai előtt. Sztív volt az aki próbálta elmagyarázni a srácnak, hogy miről is van szó, hát nem láttam az arcán azt a meggyőződést, hogy neki ebben részt kell vennie. Na de ezt is láttuk ideje tovább indulni. Részemről meggurultam a lejtőn aztán motor leáll és egy megállóval lecsorogtam a főútig, és elkezdődött a várakozás. Idő volt mindenre, ettünk, ittunk, beszélgettünk mire kiderült, hogy az egyik Super Tenerenek defektje lett, még a táborhely közelében és szükségük lenne pumpára.
Na ebből lett a baj. Taki Zoli feláldozta magát- szó szerint-, felvitte a pumpát és lefele már 4 törött bordával és 2 helyen törött lapockával jött… Nem is Taki Zoli lenne, ha nem történne vele valami ilyesmi… A haza vezető útra társa lett Kálmán (Egérfogó), aki elfektette motorját és jól meghúzta a vállát még tegnap este (aki kicsit lefeküdt pihenni, ami nem volt szándékos).
Tehát jött TakiZ a törött csontjaival és a hírrel, miszerint, Attila a volt erőemelő aki csak kicsit kisebb mint a Nagy Bihar, szereli a defektes kerekét Hulejjal, Gyöszivel, Zolival és találkozunk majd a Dragan víztározónál valamikor este, (na ez nem jött össze) aztán Taki és Ádám ballra mi jobbra.
A fogyatkozó de azért lelkes csapat elindult a kimondhatatlan nevű jégbarlang felé. A társaság nő tagja ismét kiválóan helyt ált pedig nem volt egyszerű ez az út sem, és kétszer is meg kellett tenni, mert ahol felmentünk ott jöttünk le. Sziklás, poros, szűk, meredek és még szűkebb visszafordítók, hát elég izgalmas volt helyenként. Az út széle után már csak a mélység volt, ami minél feljebb mentük annál mélyebb lett… húú ez aztán az éleslátás, ezért már érdemes volt iskolába járni. Őszintén megmondom egy kicsit többet vártam a jégbarlangtól (már volt szerencsém látni a Dobsinait), de azért túl nagyot nem csalódtam, talán csak a Svájci srácban, talán Reinar a neve, megint bocs, ha rosszul tudom, elég idétlenül viselkedett egy viszonylag nagy térben, ahol fa „járda”van készítve az odalátogatóknak a 300 méter vastag jég tetején.
Némi vacogás után ismét jöhetett az izzasztó út lefelé és irány a Mamauta nevű vendéglátó ipari egység, az-az egy jó kis étterem és meg kaptuk azt amire már régen fájt a fogunk, némi mic. Mi kaptuk a rostonsült három féle húsból kevert kolbászkákat, mustárral Pityu pedig kapta az áldást a KTM miatt, mert még mindig akku cserélgetéssel tud csak közlekedni, de már egyre kisebb távokat. Sikerült rábeszélni, hogy ugyan szedjük már szét azt az a gépszörnyet, hátha látunk valami nem odaillőt, főleg azért, mert van köztünk egy ember aki az elektronika világában nincs annyira elveszve mint az átlag halandó. Nem lett szükség az elektromos tudásra, mert egy valamikor régen és rosszul összedugott csatlakozóhoz csak egy éles bicska kellett, kifaragni a megolvadt ház egy részét, hogy rendesen össze lehessen dugni, és láss csodát máris minden működik ahogy kell. Megmondom őszintén, az előző este komoly aggodalommal tekintettem a KTM felé a neki be ígért egy- két deci benzin és némi szikra kilátásba helyezése után. De ezek után ugye tudja mindenki, hogy miért van két füle Pityunak… így is körbe szaladt a vigyor a fején.
Kaja és némi szerelés után nyomás a Rozsda szakadékba, a távolság nem jelentős az is aszfalton, hipp-hopp oda értünk és azt látom, hogy hipp-hopp fekszik az egyik szupertehén. A NÉGY üzemanyag tartályból csak hármat vettek le, mert, talán a nagy súly és a kor és a nem egyszerű utak hatására kicsit megrepedt a váz és mivel az-az olajtartály is egyben, hát az onnét jött kifelé. Míg a himbarendszert kente nem is volt baj, de mikor már a kerék alá jutott az nem volt annyira áldásos, de a legnagyobb gond az lett volna, ha szép lassan elfogyogat aztán a csapágyak is elfogyogatnak a forgattyús tengelyről. Na az lett volna a csúnya mulatság. Tehát ismét szerelés.
Készültek érdekes képek a fekvő tehénről és az őt meghágni készülő Svájci srácról aki Angie férje (a nevét ne…). Lett egy ideiglenes megoldás amivel a motor eljutott Makóig, tehát megint egyel kevesebben lettünk.
Rozsdaszakadék kimaradt és már rohanhatunk is a Dragan felé ahol négyen várják az érkezésünket, hát másnap reggelig illetve délelőttig várhattak. Némi sörök beszerzése után igaz, hogy elindultunk a megbeszélt táborhely felé, de vezetőnk úgy gondolta, hogy nincs értelme a sötétben bóklászni azon a kacskaringós úton amire később visszatérek. A Lesi patak mellett egy kiszélesedésnél gondolta azt Sztív, hogy ma estére megérkeztünk, igaz volt már ott egy magyar rendszámú lakóautó, de biztos elférünk egymás mellett, van itt hely bőven.
Házépítés, pálinkázás, sörözés, pálinkázás, sörözés… na végre ettünk is, pár falatot. Irány a fürdőszoba, hááááát nem nevezném túlfűtöttnek a patak vizét, sőt, túl friss, de akár hidegnek is nevezhető, nem baj akkor is megfürdök benne, egyrészt mert a görény már sírva könyörög a receptért, másrészt pedig csakazértis. Felfrissülve jóllakva, már nem szomjasan tűznézés és beszélgetés volt a program. Az emberek észrevétlenül szivárogtak a sátrukba, alig maradtunk a tűz körül, de még néhányan álltuk a sarat, köztünk Reinar is, aki szereti, de nem bírja a házi páleszt. Ez hamar meglátszott rajta, főleg miután a lakóautó gazdái átlátogattak hozzánk egy lityi háziszőttessel, mi meg voltunk olyan szemetek, hogy úgy intéztük a pálinkás üveg útját, hogy neki egy körben kétszer kelljen innia. Hamar meg lett az eredménye,megkérte Őt valaki, ugyan sodorjon már egy cigit neki, szerintem ettől nagyobb k…baszást nem is találhatott volna ki. Sorba repültek a dohányszálak és a papírok a tűzbe, nem volt rá képes senki, Reinar az állapota miatt, mi meg a gyakorlat hiánya miatt. Na jó ne erőltessük ami nem megy. Irány aludni, ahhha… a lakóautótól Papp Zoli és KTM-es Pityu integet, hogy menjek már oda mert ezt meg kell kóstolni… Na neee, épp elég pálinkát vittem már be a szervezetbe, de nem alkoholról van ám itt szó, hanem nagyon finom mic-ről, amit a Csorvásiak, szóval Magyarok készítettek. Be kell valljam jobban ízlett mint amit Mamautánál ettünk, na de azért azt le kell öblíteni egy kis pálinkával… hát ezeknek sosem fogy el????? Rendben, érzékeny búcsú, alvás, reggel indulás a Lesi-tó mellett a csavargók felkeresésére.
A Lesi-tó nem volt valami nagy durranás, mert sok mindent nem láttam belőle, de az oda vezető út a kanyonban nekem nagyon bejött, a vízeséssel a kanyarjaival a látnivalóival, tehát nekem nagyon rendben van.
Ki értünk az erdőből és mindjárt elénk toppant egy kocsma, KÁVÉÉÉÉT, sokat, ja a tegnapi nem kevés páleszt fel kell hígítani. Társam is lett hozzá, tehát nem egyedül jártam így.
Na de most már tényleg menjünk, némi kacskaringózás egy kicsit felfrissített, főleg mert a Román utak nem mindig vannak a helyzet magaslatán simaság és pormentesség terén pedig nagyon jó kis szerpentinen lehet a már említett víztározóhoz jutni.
Megtaláltuk egymást a defekt szerelőkkel és azok is kevesebben lettek egyel… nemááá, Zolinak is el kellett mennie. Így jártunk… sebaj, azért megbámultuk a víztározót és a környezetét, hát nem akármilyen látvány, leírni azt úgy sem tudnám, mindenki nézze meg a fotókat, és ez érvényes minden helyszínre.
Itt jegyezném meg, hogy azért is készül ilyen lassan ez a „beszámoló”, mert én közben csavarogtam egy kicsit Erdélyben, és meg akartam mutatni a testvéremnek és még két társamnak ezt a helyet augusztus 17-én.
Volt meglepi. A felhajtót „töltést”, amin felmotoroztunk a betonplaccra, szépen elbontották, ezzel sokat veszített értékéből ez a hely, szerintem. Az is igaz, hogy sok mindent lehet arra a helyre mondani, csak azt nem , hogy biztonságos, de hát az kit érdekel? Főleg ha tudtuk volna, hogy mit akar még elkövetni ellenünk Sztív, ugyanis Dragantól Biharfüredre nem autópálya vezet, sőt, még csak nem is földút, a már ismert, de nem a kedvenceim közé tartozó sziklás út nem kis erőpróba elé állítva némelyikünket. Mikor vége lett ennek a szakasznak Angiere kellet várni (és most ez nem szemrehányás), mikor befutott komoly tapsot kapott (és most ez dicséret, elismerés), de azért nekünk is jólesett egy kis pihegés, részemről főleg a nagy meleg miatt.
Innét utunk nagyrészt betonon vezetett aminek az első része egy kis szerpentin amolyan levezető edzésként, utána viszonylag egyenes unalmas betonút. Nade… Belényesen a tankolásnál tudtam meg, hogy lesz még egy kis izgalom, Menyházai úton fogjuk rövidíteni a haza vezető utat. Valami halvány emlékeim vannak arról az útról, Skalp barátunk vezetésével már jártam arra két éve Kóbor bakancsos emléktúrán, ami most is meg lesz szervezve. Tehát a Menyházai út, van egy köves része ahol nem érdemes vagánykodni, inkább figyelni kell, hogy hova teszi az ember a motorja első kerekét, mert úgy járhat mint Pityu KTM-je.
Némi karc az idomokon, hiányzó tükör és irányjelző, ja és a lelki sérülés, hogy – a szép motorom…-.
Nekem a nagy meglepi akkor volt mikor a poros napsütésből bementem az árnyékos erdőbe, semmit nem láttam, és a csizmám szélével súroltam agy összetolt földkupacot, ugyanis némi útegyengetés történt arrafele és ezt így oldották meg. Belegondoltam, ha nem csak súrolom azt a kupacot, hanem az első kerék beleáll, nagyon sokáig repültem volna, mert hát nem kis sebességgel mentem helyenként, az ilyen részek a „kedvenceim”.
Nagyon élveztem.
Menyházától Makóig gyakorlatilag eseménytelen, unalmas utunk lett volna, ha Gyöszivel nem rögtönzünk kis koncertet magunknak és a körülöttünk motorozóknak. Egyikünk motorján sem nevezhető halknak a kipufogó, nekem egy darabig tetszett, nem tudom, hogy a körülöttünk levők mennyire értékelték, de elkezdtem belegondolni, 3-4 ezres fordulattól egy-egy gázfröccs még, negyedik- ötödikben milyen jót tesz a motorom szerkezeti elemeinek. Na gyorsan úgy döntöttem, ebből elég és inkább szunyókálok egyet még hazáig.
Délután, kora este értünk Makóra, kezdődött a már megszokott rutin, de előbb futás vissza valamelyik közértbe némi söritalért, köszönés, ismerkedés, pálinkázás, házépítés…
És az a malacsült!! meg a csirke!! akik a kemencében pironkodva várták az érkezésünket!! nem akarok nagy szavakat használni, de le a kalappal a szakács(ok) előtt.
Jó hosszúra nyúló beszélgetések és sörözések na meg a három napos túra eredménye az lett, hogy szép lassan elcsendesedett a tábor, igaz nem túl korán, de lehet, hogy jó későn.
A szombati nap eseményeiről csak annyit tudok beszámolni, hogy én úgy gondoltam motoroztam már eleget, most menjenek a frissen érkezők, azt egy kicsit sajnáltam, hogy Taki Zolihoz is lusta voltam belátogatni a kórházba, de gondolatban vele voltam (vagyok), igaz szidom is Őt a vakmerősége és a túlvállalásai miatt. Szóval a szombati nap nekem a lazításról szólt, „segítettem” a szakácsnak a vaddisznó pörkölt létrehozásában (tűzrakás volt az én tisztem) az összes pálesz tesztelésében, Papp Zolival a szakáccsal, megállapítottuk, hogy mind alkalmas a fogyasztásra.
Ezek után a medence vizének hőmérsékletét, állagát, mennyiségét kellett ellenőriznem, ezeket rendben találva már megnyugodva, hogy minden a legnagyobb rendben van nyugodtan pihenhettem (a medencében).
Ja, közben a repedt vázú szupertehén meg lett hegesztve, össze lett szerelve és a gazdájával múlattuk az időt a vízben. Karesz kedvese szolgáltatta az üdítőt a cigit, tehát mint a királyok úgy éltünk.
Mire a pörkölt teljesen kész lett el is érkezett az este a sok éhes ember rávetette magát és fogyott is rendületlenül ami azt jelenti, hogy nem csak nekem ízlett. Én azt hittem fog maradni bőven a 30 literes bográcsban, mert az teljesen tele volt, hát jó nagyot tévedtem, és még akkor is tévedtem mikor azt hittem, hogy ott fogom a számat tátani a Földközi-tenger megkerülésének a beszámolóján. Lehet, hogy ezzel sokakat megbotránkoztatok, de inkább a rég nem látott cimborámmal, Csík Gabival és akivel érkezett, szintén Gábor, velük beszélgettünk még néhányan jó sokáig. A bográcsot még fényesre töröltem, a Tenerés szülinapi tortából kényelmesen falatoztam aztán aludtam egy jót mint ahogy mindenki.
Elérkezett a vasárnap és ezzel együtt a búcsúzás ideje.
Még összeállt a csapat egy csoport kép erejéig, azután minden rendszer és összhang nélkül távozás a TRANSYLVANIA TRIP 3 és a II.TÉNÉRÉ RALLY színhelyéről.
Azért had ragadjam meg az alkalmat, hogy ezen az úton is megköszönjem (szerintem mindannyiunk nevében) a Makói csapatnak a szervezést, vezetést, kiszolgálást, türelmet és végül is mindent. Tehát mivel a névmemóriám nincs a helyzet magaslatán, és pontosan nem is tudom, hogy a háttérben kik voltak a segítségünkre, kiszolgálásunkra, ja, szombat este valakinek a feleségével szaggattuk azt a rengetegnek hitt nokedlit, pedig Ö „csak” motoros feleség. Tehát a háttérben a csajok gazdagon kivették a részüket a melóból ezért külön elismerés Nekik és köszönet.
Találkozunk két év múlva… vagy hamarabb…
Még egyszer elnézést kérek, azoktól akiknek a nevét vagy rosszul, vagy egyáltalán nem tudom, ennyire telt tőlem, remélem azért nem tévedtem nagyokat és élvezhető, emészthető az írásom. Igaz ezek a saját élményeim, de együtt éltük át 26 motoros emberrel aminek nagyon örülök és jó lenne megismételni még jó párszor…