Élménybeszámoló Mistrál tóllából
A 2010-es, számomra nagy élményt jelentő évadzáró után ugyanerre a helyszínre hirdettük meg az 2011-es évindítót is. Mivel nem sokan költözködtünk, a nyomvonal is adta magát: menjünk terepen amerre tavaly! Volt track kunyerálás, emilkézés. A felkészülés is jól sikerült a télen, (majdnem) új ruhát (bőrt) kapott a tehénke, a fejidom megragasztva, minden idom újra mázolva (a festő úgyse’ olvassa… Egyébként nagyon szép munkát végzett!), új, szélesebb kormány is a helyén. Egy héttel az indulás előtt már (majdnem) összeállt a gép, hétközben elindult magam szoktatása a kis “ybr-bicigli” után a “nagyvas”-hoz. Csütörtök este még a kézvédőt kellett a helyére tenni – és kész! Mehetünk!
A déli csapat is összeállt – de két frakcióban: az egyik utassal aszfalton, a másik gárda terepen képzelte az utat…
Sajnos sikerült késnem, mert a lányom is eznap reggel indult neki a világnak szerencsét próbálni – és bizony jól esett neki is (meg nekem is) legalább az állomásra vivő buszhoz kikísérni. Megkaptam érte a csipkelődést is: két transalp és két ktm kell ahhoz, hogy egy tenerést elkísérjen… (most jut eszembe egy másik olvasat: egy tenere ezzel a néggyel egyszerre is felveszi a versenyt!) Ez lesz a jó, látom én! Elindultunk aszfalton a Kulipintyó csárdáig, ott dudálkodtunk Regalnak, hogy tavaly itt fordultunk le, hátha idén is itt kelett volna… Eleg nehezen indultak a berozsdásodott csavarok/reflexek – mármint az enyémek. Ennek ellenére haladtunk 🙂 Volt egy icipici sarazás is, de tényleg csak akkora, hogy elmondhassuk, tényleg terepen jöttünk. Egyszercsak Gombóz húz egy kövéret, az élre állva megállít mindenkit: kiderült, hogy a motorja előreszaladt, a rendszám pedig nem bírta a nagy rohanást és lassabban követte csak. Visszafordult érte, mi pedig nyomtuk tovább. “Természetesen” már megint én voltam a leggyengébb láncszem – de ez nem Tenere hibája 🙁 A vadkan-dombon megálltunk szuszogni egy kicsit, majd a következő “hegyoldalon” én is kedvet kaptam és életemben először szépen feltornáztam magam a meredélyen. És már annyira nagyon okos lettem, hogy Kuka nekifutásáról “messziről” láttam, hogy ez neki az első – és bizony félútig sem fog eljutni. Sajnos igazam lett…
Bugacon szépen, tömött sorokban átgurultunk – aminek meg is lett az eredménye, mert délután az északról érkező Takiékat már rendőri különítmény fogadta. Megúszták egy szóbeli dádá-val – de meg kellett ígérniük, hogy a Nemzeti Parkokat ezentúl elkerülik/jük. Valahol itt úgy megijedtem két homokszemtől előttem, hogy Kuka keresztbe állt mögöttem a homokon …
Mentünk, mendegéltünk – egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy egyre jobb ülni a motoron, a kormányt is alig bírom már tartani – pedig még volt hátra rendesen! Itt két mélyhomokos részen annyira lelassítottam, hogy az álló motor persze, hogy eldőlt. Le, felemelés, tova.
Emlékeim szerint az Orgovány-Kmét rész már nem lesz ennyire homokozós – hát ez nem jött be 🙁 A többiek jobb kondiban voltak, meg sokkal bátrabbak is valának nálamtul’, ígyhát ráértem a tájban gyönyörködni – már amennyire a homok meg a fáradtság engedte. Csak-csak kiértünk a műútra – innen már pár km volt Csalános!
Érkezés, örömködés, ennyi jó kis Tenere együtt!! Lekászálódok én is – és elhűlt bennem a vér – a szép “echte” fejidomon egy 15 centis hasadék tátong :-((( WTF?? És itt állt össze a kép egészen – a kormány is azért volt furcsa kicsit az egyik emelés után, mert biza’ elgörbült a lelkem, és ahogy emltem a mocit, a kézvédő nekifeszült a plexinek, mivel nem voltam elég alapos és nem állítottam be a szinteket rendesen csüt éjszaka 🙁 Nekifeszült a kézvédő a plexinek és ettől tört el újra a feidom. Így marad. Egy darabig… Volt aki nevetett, volt aki vigasztalt.
A kaja a “szokásos” – most sem láttam olyat, hogy valaki el bírta pusztítani, amit kigondolt magának! 🙂 Többen elcsomagoltattuk a fél adagokat – jó lesz estére a bigtesóknál még az!
Kaja közben marokkói élménybeszámoló – csodálatos lehetett! Persze Gombóc úr is befutott még az ebéd elején, rendszámostul. Érdemes vele együtt elindulni, nem fog unatkozni az ember 🙂
Délután átcsorogtunk Dömsödre – én ugye ösmerkedni’, a többiek meg hagyományokat ápolni. Bucho ápolta is rendesen – finom volt! De nekem az az egy korty az éves adagom – ez van … A tavalyit ugye Bfüreden tudtam le 🙂
Úgy látszik a tűzoltók mindenhol szeretnek endurozni, a bigesek között is találtunk egyet-ráadásul csabait! Érdekes statisztika lehetne ebből itt a délvidéken 🙂 Vagy csak én találkozom enduros tűzoltókkal mindig!? És ha már ilyen szépen összejöttek, csak úgy, szakmába-vágóan már lobogott is a tábortűz – amit sikerült “feljavítani” egy elszáradt fenyővel – csak úgy röpködött a rengeteg zsarátnok, de a falu most az egyszer megúszta.
Szállás is kerekedett, a vacsit is lenyomtuk – pont mire vittem volna az örömhírt Alesnek – ez meg elkódorgott, melege volt és felült este 8-9-kor a motorra, hogy majd ő ott nem fog izzadni. Hát nem is esett le az már biztos, mert hajnali kettőre úgy odafagyott az ülésre, hogy otthon az asszony a motoron ülve paplanozta körbe aludni. Ezt már én is csak másnap hallottam, mert a többnapi 4 órás alvás megtette a magáét, 10-kor eldűltem. A szobában emberemre akadtam, mert reggel arra ébredek, hogy vki még nálam is hangosabban horkol! Nem vagyok én ehhez hozzászokva, kérem! A sajátomat bírom, na de más tarsa meg a sajátját magának :-))
Reggeli, kis beszélgetés, aztán tűz Gyöngyösre az új oldaldoboz-tartókért! Vhol Gödöllő előtt az M0-n tartalék, mondom, ide Gy 70 km, annyit pont elmegy még, majd Szegedre hazafelé lesz tankolás, ha esetleg szereléskor le kell venni a tankot, egy üreset csak könnyebb… Sorban rohannak el a kutak mellettem, többek között az is, amin visszafelé majd meg fogok állni. Szól az Őrangyalom: fordulj be. De én okosabb vagyok mindenkinél – még kb másfél kilométerig 🙁 Ott aztán telefon haza az öregnek, hogy ugyan szaladna-e nekem egy lityi jóféle kilencvenötössel!? (Bucho, ez nem pálesz…) Aztán nekiindultam az útszélén toligászni. Egészen jól haladtam (mert egyre könnyebb lettem az elcsorgó verítéktől…), a kifogyástól kb 1 km-re volt a következő városz-széli kút, már félúton jártam, amikor újra telef, hogy ne jöjjön, odáig már elgaloppozok a motorral. Ezt még százszor megbántam 🙁 De beértem a kútra, 2 lityi, aztán tűz heftölni’!
Fater is jót röhögött persze rajtam, ő is motorozott régen vagy 35 évet :-)) Többet nem fog kifogyni, erre ünnepélyes ígéretet teszek itt mindenki előtt…
Lötyögött még benne vagy háromnegyed deci, ha az ybr lett volna, akkor felemelem és átfolyatom a másik oldalra – de hát ez nem az a motor volt:-(
A doboztartó szuper lett, este megkukkoltam a forma1-et, jó kis hazai kaja, gyerekzsivaly nuku, most én a majdnem ötvem évemmel voltam a “kisfiú” 🙂 KIadós alvás után másnap délelőtt irány Szeged. Jöttem mendegéltem vitorláztam a két új aludobozzal. Félegyháza után olyan hívogató volt egy dűlő jobbra – még a gps is jelezte. Uccu neki! Nem voltam elég bátor egyedül meg az új dobozokat is féltettem, inkább visszamentem a fosóhomokról. Másik dűlő – ez már jobb! De egy TVT-nek vitt neki – és ami melette vezetett út, az a Monostori csárdához hozott vissza az 5-re. Az újabb próbálkozás Kistelek után jött, innen már csorogtam át tavaly Dócra. Most Sándorfalván sikerült kikötnöm – bírta minden és mindenki(vagyis én…) a kiképzést, Sztív hangja nyomott előre mindig: húzzad neki, ha riszál az eleje! Szeged előtt a vasútnál el balra, Baktó-észak lett az eredmény, innen a legészakibb szegedi dűlőn a Lukoil kút álá értem a 47-re. Itt a yamahánál találtam egy ikert: a mindszenti téli xtz-660-at hozták be egy kis fül-diagnosztikára – sajnos pozitív volt az eredmény, pár csapágy odavan 🙁
Eztután már csak az asszonyt kellett itthon meggyőzni, hogy az út második fele miért is tartott olyan sokáig 🙂
Emberes hétvége volt, gurultam egy ötszázast, ebből kb 160 volt terep. Köszönöm mindenkinek!